A border collie fajta
története több száz évre nyúlik
vissza, mai formáját az 1800-as évek
környékén nyerte el. Az FCI 1980-ban
ismerte el önálló fajtának.
A fajta az
angol-skót határvidékről származik. A
hegyvidékekben lévő nyájakhoz a juhászoknak
olyan kutyákra volt szükségük, akik
képesek a több száz juhból álló
nyáj összegyűjtésére, juhászhoz
terelésére, és
nagy távolságokban tudnak dolgozni. Ehhez gyors,
kitartó, önálló helyzetmegoldó
képességgel rendelkező kutyákra volt
szükség, akik alkalmazkodni tudtak a
hegyvidékekhez, és az esős időjáráshoz.
Ezeknek az igényeknek eleget téve
alakult ki a border collie, egy rendkívül intelligens,
egyedi terelőstílusban dolgozó terelőkutya.
Napjainkban a border
collie nagy hírnévre tett szert. A
terelésre való igény az idők során
lecsökkent, viszont a fajta bebizonyította,
hogy nem csak a juhok mellett alkalmazhatók sikerrel, hanem
nagyszerűen
szerepelnek a különböző kutyás sportokban, mint
például az agility, flyball,
frizbi. Egyre kedveltebb családi kutya is, amit szép
küllemének, jó
természetének és hírhedt
intelligenciájának köszönhet.
Azonban fontos tudni,
hogy ez a fajta kutya nem való
mindenkinek. Csak olyan gazda kezébe való, aki
képes arra, hogy eleget
foglalkozzon a kutyával, kimerítse hatalmas
erőtartalékait, és kellőképpen
megmozgassa a kutya agyát is. Aki ezt nem teszi, annak hatalmas
csalódást fog
okozni a kutyája. Egy nem kellőképpen foglalkoztatott
border collie nagy
károkat képes okozni, és a nagy
intelligenciájának köszönhetően mindig
újabb,
sokszor egészen meglepő dolgokat képes kitalálni,
amivel megkeseríti a gazdája életét.
Nem való első kutyának sem, mert rendkívül
könnyen kijátssza a kezdő kutyást.
Összegzésképpen,
aki úgy dönt, hogy egy ilyen fajtájú
kutyával akarja megosztani a mindennapjait,
készüljön fel arra, hogy többet nem
lesz egy nap nyugta sem, hiszen ezek a kutyák igénylik a
mindennapi aktív
foglalkozást és legszívesebben egész nap a
gazdájukkal tartanak.
Általános
megjelenés: Arányos kutya,
a lágy külsô
vonalak kiváló belsô harmóniát,
bátorságot és tökéletes
kiegyensúlyozottságot
sugároznak.
Vérmérséklet:
Ellenálló és szorgalmas juhászkutya,
sok-sok kitartással, buzgó, éber,
figyelmes és nagyon intelligens. Soha nem lehet ideges vagy
támadó kedvû
Fej és koponya:
A
koponya széles, a fülek közt lapos, oldalai
fokozatosan és simán vékonyodnak el
az orrig. A stop kifejezett. Az arcorri rész erôs, hossza
megegyezik az
agykoponya hosszával. Az ajkak feszesek, tiszták. Az
orrtükör nagy, általában
fekete, a kék, barna, vörös egyedeknél a
szôrzet színét
követôárnyalatú. Az orr
és az ajkak folt nélküliek.
Szemek:
Egymástól
távol ülôk, oválisak, közepesen nagyok,
színük harmonizál az egyed színével. A
sötétebb szemszín a kívánatos.
Kivéve a barna egyedeknél, ahol a világosabb
szín, a merléknél a kék, illetve
kéken pettyezett megengedett. A tekintet
gyöngéd, buzgó, figyelmes és intelligens.
Fülek:
Középméretûek,
nem ülnek túl közel egymáshoz, félig
felállnak.
Száj:
A fogak épek,
erôsek. Az ollós harapás a kívánatos
Nyak:
Mérsékelten
hosszú, izmos, enyhén ívelt, a vállak
irányába durvaság nélkül
szélesedik el.
Elsô
rész: A vállak
hosszúak, jól szögeltek a felkarral. A felsô
lábak jól csontozottak, egyenesek,
szembôl nézve párhuzamosak, könyökben sem
kifelé, sem befelé nem fordulnak. A
lábközép flexibilis.
Törzs:
A törzs
mérsékelten hosszú, a bordák jól
íveltek. A mellkas mély, mérsékelten
széles,
izmos, enyhén ívelt. A lágyék mély,
nem felhúzott.
Hátsó
rész: A far
széles, izmos. A comb hosszú, széles, izmos. A
térd jó szögelésû, a csánk
mély,
erôs, hátulról nézve egyenesek és
párhuzamosak.
Mancsok:
Oválisak,
jól párnázottak, erôsek, épek. Az
ujjak mérsékelten íveltek, szorosan
záródnak.
A körmök rövidek és erôsek.
Farok:
Mélyen tûzött
és tartott, csánkig érô, szôrrel
dúsan borított. Izgalmi állapotban, illetve
mozgás közben felemelkedhet, de sohasem a hát vonala
fölé.
Mozgás,
járásmód:
Szabad mozgású, lágy mozdulatokkal,
fáradhatatlan. A mancsait alig emeli mozgás
közben, azt a benyomást kelti, hogy a kutya képes a
legnagyobb titokban a
leggyorsabban mozogni.
Szôrzet:
Dupla. A
fedôszôrzet mérsékelten hosszú,
sûrû, közepesen texturált. A rövid,
sûrû, puha
aljszôrzettel együtt kiváló védelmet
nyújt az idôjárás viszontagságaival
szemben. A közepesen hosszú szôrzet a
nyakrészen sörényt alkot, a combok és a
farok szôrrel jól fedett. A pofán, a füleken,
a mellsô lábakon (kivéve a
zászlókat), a hátsó lábakon
és a csánkrésznél a szôrzet
rövid, sûrû. (Vannak
rövid szôrû példányok is.)
Szín:
Fekete-fehér,
kék-fehér, barna-fehér,
vörös-fehér, sable-fehér, tricolor. A
melírozott
változatok is engedélyezettek: blue-merle, red-merle. A
fehér nem lehet
uralkodó.
Méret:
A kanok
marmagassága: 48-53
cm,
a szukák marmagassága: 48-51 cm.
Hibák: Az elôzô pontoktól való
bármely eltérés hibának minôsül,
és a hiba
súlyosságának pontos arányban kell
állnia az eltérés mértékével.
Megjegyzés:
A
kanoknak két, a herezacskóba teljesen leereszkedett
herével kell rendelkezniük
|